Petőfi Sándor

„Még az ukránoknak sem kellett"

Az elmúlt napokban bejárta a hír a médiát, hogy Kína, megtörni akarván az Egyesült Államok kvázi egyeduralmát a repülőgép-hordozók üzemeltetésében, elindította első próbaútjára az ukránoktól egy évtizede beszerzett, majd modernizált, első saját hordozóját: a Varjagot.

Amikor a Varjag utoljára ennyi publicitást kapott, még azért aggódtak, nehogy esetleg elsüllyedjen. Tökéletes szimbóluma volt a hanyatló Szovjetuniónak - az egyik legutolsó szovjet haditengerészeti projekt volt, amely sohasem készült el. Az építési munkálatokat 1992-ben egyszerűen félbehagyták, és a hajó hat éven keresztül félkész, elfeledett állapotban porosodott egy ukrán szárazdokkban.

'98-ban történt, hogy egy makaói székhelyű kínai vállalat, amelyet a kínai haditengerészet is komoly szálak fűztek, rátalált a befejezetlen hordozóra, és megvásárolták azt Ukrajnától, állításuk szerint azért, hogy úszó kaszinót építsenek belőle. A hajó útnak indítása a Távol-Keletre még három évet váratott magára, mivel a törökök - nem éppen alaptalanul - attól féltek, hogy a háromszáz méter hosszú, rozsdásodó, fegyverek, navigáció vagy meghajtás nélküli hajótest egyszerűen a Boszporusz fenekére süllyedne, ellehetetlenítve a hajózást.

A Varjag 2001-ben, tíz évvel ezelőtt végül útnak indulhatott - a sekély makaói öböl azonban sohasem tudta volna befogadni. Ehelyett az egykori, bukott szuperhatalom utolsó, árván maradt hadihajója Dalian kikötővárosa felé vette útját, és lassan, csendben megkezdte az átalakulást, hogy egy felemelkedőben lévő szuperhatalom első repülőgép-hordozójává váljon.

Ne szégyellősek

Néhány nappal ezelőtt pedig a Varjag a kínai haditengerészet büszke tagjaként, teljes dicsőségében elhagyta Dalian kikötőjét, hogy felidézze a kínai fegyverkezéssel kapcsolatos kétségeket és nyugtalanságot az ország szomszédaiban és a nyugati nagyhatalmakban.

A kínai fegyverkezés, bár látszólag csendben zajlik, de ahogyan arról már írtunk is, koránt sem visszafogottan. Az ország hadi kiadásai az ezredforduló óta évente átlagosan 15 százalékkal növekednek, és Peking egyre agresszívebb, egyre merészebb külpolitikát folytat. Miközben nyíltan arra törnek, hogy megtörjék a nyugati haditengerészetek hegemóniáját, a Dél-kínai-tenger vizei - melyek mélyén értékes, kiaknázatlan természeti kincsek lapulnak - szinte forrnak a feszültségtől.

A tenger egyes szigetcsoportjai feletti ellenőrzést több mint fél tucat ország követeli magának - a játszmában részt vesz többek között Japán, Vietnám és a Fülöp-szigetek is, amely államok az elmúlt hónapokban számos konfliktusba keveredtek a kínai haditengerészettel. A kínai hajók egyre messzebbre merészkednek, egyre több fegyvert visznek magukkal, és egyre inkább hajalmosak először támadni, és csak azután kérdezősködni.

Dél-kínai acsarkodás

A környékbeli országok, akik immár a saját bőrükön érzik, hogy megváltozott a kínai külpolitika hozzáállása az elmúlt években, úgy vélik, a kommunista ország fegyverkezése óriási fenyegetést jelent, és nem csak rájuk nézve.

A Dél-kínai-tengeren egyre több hadgyakorlatot tartanak, és a környező országok egyre több hadihajója kerülgeti egymást, csőre töltött fegyvereket és árgus szemeket meresztve a másikra. Márpedig ezen országok legtöbbje mellesleg az Egyesült Államok elkötelezett szövetségese is.

A kínai-amerikai ütközőzóna

Az amerikaiak már tavaly év végén felszólaltak az ügyben - Hillary Clinton külügyminiszter óvatosan fogalmazva kijelentette, hogy országának "nemzeti érdekei" fűződnek ahhoz, hogy a Dél-kínai-tengeren biztosítva legyen a szabad hajózás, egyúttal Washington felajánlotta, hogy elvállalja a közvetítő szerepét az acsargó távol-keleti államok közötti területi vitában.

Kína ezt természetesen élesen elutasította, azzal vádolva az amerikaiakat, hogy nemzetközivé akarnak tenni egy egyszerű, szomszédok között megoldható vitát. Elemzők akkor úgy gondolták, hogy a kínaiak talán majd visszavesznek egy kicsit, ha azt látják, hogy az egyre növekvő feszültségek miatt az Egyesült Államok csak egyre inkább jelen van a térségben - ez azonban nem történt meg. A Dél-kínai-tenger napjainkban gyakorlatilag újraéli a hidegháború napjainak feszültségét.

Néhány hete Kína és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) elfogadott ugyan egy senkit semmire nem kötelező nyilatkozatot a kérdés rendezéséről, a feszültségeken azonban ez mit sem csökkentett. A kínaiak egyenesen arra figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy ha nem vigyáznak, és nem segítenek visszafogni a környező országokat, egy újabb regionális konfliktusban kell majd, hogy elkössék erőiket. "Úgy gondolom, egyes országok a tűzzel játszanak. Remélem, hogy ez a tűz nem éri majd el az Egyesült Államokat" - fogalmazott a kínai külügyminiszter-helyettes.

Kína bírálta az amerikaiak térségben végzett felderítő műveleteit is, az amerikaiak pedig jelezték, hogy nincsenek egészen meggyőződve a kínai katonai beruházások békés, önvédelmi jellegéről. Ezzel egy időben pedig közös tengeri hadgyakorlatokat szerveztek a Fülöp-szigetekkel és Vietnámmal is.

Ez még csak a bevezetés

Ilyen körülmények között érthető, hogy a Varjag miért kelt félelmet mindenkiben. A hajó kínai nevet egyébként egyelőre nem kapott, de a pletykák szerint Shi Lang admirális nevét viselheti majd - ami eléggé egyértelmű üzenet lenne a szomszédok felé, ő volt ugyanis az az admirális, aki 1681-ben meghódította és a mennyei birodalomhoz csatolta Tajvant. Az üzenet egyértelmű - Kína nem csak szeretné kiterjeszteni fennhatóságát, de minden ereje meg is van hozzá, hogy megtegye, és ez az erő egyre csak nő.

A Varjag önmagában persze nem sokat számít az erőviszonyok tekintetében - még évekbe telik, mire teljesen működőképes lesz, mire a legénység megtanulja rutinosan kezelni, mire a pilóták begyakorolják a felszállást és a landolást. Kínának azonban el kell kezdenie valahol. És amint a Népi Felszabadító Hadsereg megtanul bánni új szerzeményével, Kína gőzerővel megkezdi majd az újabb hajók építését - egyes hírek szerint rögtön négy hordozót akarnak megépíteni, immár teljesen saját anyagból. Emellett pedig ott van még nekik két, a Varjaghoz hasonló, félkész szovjet maradvány, a Kijev és a Minszk is.

Az a veszély persze nem fenyeget, hogy maholnap Kína kiszorítja Ázsiából az Egyesült Államokat. Az amerikaiak, akik hatszor annyit költenek hadi kiadásokra, mint a feltörekvő Kína, még sokáig domináns katonai nagyhatalom lesznek Ázsiában - tizenegy Nimitz-osztályú repülőgép-hordozójukkal, számtalan vadászgépükkel és bombázójukkal, tengeralattjáróikkal, cirkálóikkal, rombolóikkal és más hadihajóikkal olyan erőt képviselnek, amilyet a kínaiak még évtizedekig nem lesznek képesek felmutatni.

Ők szólnak előre

Ez persze megint csak félrevezető - hacsak nem feltételezünk egy totális, globális konfliktust a két szuperhatalom között, amire szerencsére igen kicsi az esély, nem sokra jutunk, ha egy az egyben összehasonlítjuk katonai erejüket.

Kína taktikája inkább az, hogy egyre jobban próbálják kiszorítani az Egyesült Államokat a térségből - hogy ha helyi jellegű konfliktusra kerülne sor például Tajvannal, az amerikaiak ne siethessenek a segítségükre. Ennek a taktikának a részeként fejlesztették ki a hivatalosan csak múlt hónapban elismert, hírhedt hordozó-gyilkos rakétájukat, amelyet kifejezetten a nyugati repülőgép-hordozók ellen fejlesztettek ki.

Bár a Varjag sok amerikai haditengerész szemében csak egy kivénhedt, modernizált szovjet maradvány, amely nem egyéb mozgó célpontnál, a hordozó valójában egy üzenet - üzenet Kínától a világnak, amelyben az áll: vegyetek komolyan minket.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés