Petőfi Sándor

A megosztottság szimbóluma

1961. augusztus 13-án egy szögesdróttal választották el a két városrészt, később ennek a szögesdrótnak a mentén építették fel a betonból készült falat. Az idők során a fal egyre inkább lehetetlenné tette, hogy bárki is átjusson rajta, folyamatosan tökéletesítették, ráadásul elszánt fegyveres őrök védték. A kettéosztott Berlin közel három évtizeden át volt Európa megosztottságának és az elnyomásnak az egyik fő szimbóluma.

A hidegháború ideje alatt a falat kutyákkal, őrtornyokkal, lőállásokkal védték, áthatolhatatlan és megsemmisíthetetlen volt. Az 1989-es újraegyesülést követően azonban az építmény olyan gyorsan eltűnt, mintha ott sem lett volna soha. Pont, mint amikor felhúzták: egyik pillanatról a másikra ott termett, most pedig ugyanígy bontották le.

Aki megpróbál átmenni, meghal

A berlini fal a valaha létezett határok közül az egyik legszigorúbban őrzött volt, az NDK-ban ugyanis az emigrálásnak még a kísérletét is szigorúan büntették. Az állam vezetői a falon átmászni vágyók elriasztására tűzparancsot adott ki a határőrök számára, vagyis aki megpróbált átjutni a túloldalra, azt kérdés nélkül agyonlőtték.

Jó néhányan voltak azonban, akiket nem a határőrök lőttek le, hanem az átjutásért vívott elkeseredett harc során sérültek meg olyan súlyosan, hogy nem tudtak felépülni. Ilyen volt például Ida Siekmann, aki a 3. emeleti lakása ablakából ugrott át a nyugati oldalra, de olyan súlyosan megsérült, hogy nem tudták megmenteni, vagy Rudolf Urban, aki feleségével együtt összekötött lepedőkön mászott nyugatra, eközben szerzett sérüléseket, amibe nem sokkal később belehalt. Valószínűleg ők voltak a fal első áldozatai.

125 áldozat

Összesen körülbelül 268 ember próbált meg átszökni, közülük 125 ember vesztette életét miközben megpróbált átjutni a falon, ebből 62-t a hatóságok lőttek le. 19 áldozat a nyugat-berliniek közül került ki, akiknek sokszor annyi volt a bűnük, hogy megpróbáltak segíteni azoknak, akik át akartak jutni hozzájuk, de olyan is előfordult, hogy véletlenül lőttek le egy nyugat-berlinit.

A határőrök utolsó áldozata az alig 20 éves mecklenburgi pincér, Chris Gueffroy volt, akit 1989. február 6-ra virradó éjszaka 10 lövés ért, amikor megpróbált nyugatra szökni a fal Berlin-Treptow-i szakaszán. A fal utolsó áldozata pedig Winfried Freudenberg volt, aki házi készítésű hőlégballonnal menekült át a falon, azonban Nyugat-Berlinben lezuhant és szörnyethalt 1989. március 8.-án.

Mindenki rosszul járt

A Berlin közepén húzódó fal megbénította a város mindkét részét, sok minden megváltozott a fal felépítése után. Az addig a város közepén lévő területek hirtelen rossz megközelíthetőségű perifériákká váltak. Nyugat-Berlinben ideiglenes munkaerőhiány lépett fel, az NDK pedig fontos valutabevételi forrástól esett el.

Problémák adódtak a közszolgáltatásokkal, a hulladék elhelyezése sem volt megoldva és mivel a fal építésével egy időben elvágták az elektromos hálózat összeköttetéseit is, a nyugati országrészben ingadozott az áramellátás is.

A keleti városrészben a falhoz közeli házak lakói külön igazolványt kaptak, csak ezen engedély birtokában mozoghattak a határzóna közvetlen közelében, a falhoz közeli rész ugyanis egy állandóan megfigyelt terület volt, és arrafelé járt, azt rendszerint igazoltatták.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés